Rólunk


CÉGALAPÍTÁS

Társaságunkat korlátolt felelősségű társaság formájában 1995. decemberében alapította meg öt egészségügyi szakember. Tevékenységi körünk ekkor még foglalkozás-egészségügyi alapellátás volt, ami az évek során pácienseink és partnereink igényei szerint bővült ki szakorvosi járóbeteg-ellátással, háziorvosi ellátással, munka- és tűzvédelmi tevékenységgel, valamint különböző oktatásokkal. Ugyancsak vevőink igényei alapján szerveztük meg országos foglalkozás-egészségügyi ellátó hálózatunkat.


SZAKMAI ÉS SZERVEZETI FEJLŐDÉS

Cégünk az évek során jelentős növekedésen és fejlődésen ment keresztül. Napjainkra közel 40 munkavállalónkkal és több mint 200 közreműködő munkatársunkkal (orvosok, szakdolgozók) látjuk el feladatainkat. A szervezeti fejlődés és növekedés miatt a vállalkozás jogi formája is megváltozott, 2004. márciusában zártkörűen működő részvénytársasággá alakultunk át. Megőriztük viszont azt a hagyományt, hogy a cég tulajdonosai továbbra is a napi munkában résztvevő egészségügyi szakemberek (orvosok és menedzserek) maradtak. Jelenleg szegedi és vidéki rendelőink mellett, a 2001-ben megnyitott MediCenter Szakorvosi Intézet ad otthont szakorvosi rendeléseinknek, és ugyancsak a MediCenter Szakorvosi Intézetben kapott helyet cégünk központi adminisztrációja is. A MEDITEAM SZEGED Zrt. mindig is fontosnak tartotta pácienseinek biztonságát, szolgáltatásainak minőségét. Ezért fordítunk kiemelt figyelmet a minőségirányítási rendszerünk kiépítésére és működtetésére, valamint munkatársaink képzésére, továbbképzésére. 


A MEDITEAM JELENE
 

Napjainkban több, mint 800 szerződött partnerünk és több mint 32.000 munkavállaló részére nyújtunk foglalkozás-egészségügyi alapellátást Foglalkozás-egészségügyi szakellátásunk egész Csongrád megye ellátását biztosítja. A MediCenter Szakorvosi Intézetben 40 szakma képviselői látják el pácienseiket. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a HáziPatika.com által megrendezett "Az év magánrendelője" pályázat közönségdíját 2014-ben és 2015-ben is megnyertük.

További terveinkben - pácienseinek egészségének megőrzéséért - hangsúlyos szerepet kap az egészségügyi szolgáltatási rendszerünk fejlesztése, modernizálása. Társaságunk 2022-től a Doktor24 cégcsoport részeként folytatja tevékenységét. 


Dr. Chovanecz Balázs 
cégvezető
Mediteam Szeged Zrt.

Elismeréseink

betegbarat

Az év betegbarát szolgáltatója.  Intézetünk 2023-ban elnyerte "Az év betegbarát szolgáltatója" címet, melyre rendkívül büszkék vagyunk.

Magyar Hypertonia Társaság Minősített Szakambulanciája. A Mediteam Szeged Zrt. a Magyar Hypertonia Társaság Vezetőségének döntése alapján a 2023-ban is kiérdemelte a minősített szakambulancia címet.

hypertonia

Az év magánrendelője 2014-ben. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a HáziPatika.com által megrendezett "Az év magánrendelője" pályázat közönségdíját 2014-ben és megnyertük. „A hely, ahol legfontosabb az ember!”

Az év magánrendelője 2015-ben. A Mediteam Szeged Zrt. sorozatban másodszor, 2014 után 2015-ben is megnyerte az "Év magánrendelője" pályázati közönségdíját.

Minőségirányítási rendszerünk

ecovadis




Intézményünk 2023-ban megszerezte az ECOVADIS fenntarthatósági tanúsítvány bronz fokozatát. 



Cégünk ISO 9001:2015 szerint tanúsított minőségirányítási rendszert működtet.

PARTNEREINK ÍRTÁK RÓLUNK

solvo

„A Mediteam Szeged Zrt. évek óta megbízható partnerünk. A szakmailag felkészült munkatársak segítőkészen és alaposan végzik munkájukat. Szolgáltatásukat jó szívvel ajánljuk!”

Kucsora Erzsébet
HR Koordinátor
SOLVO Biotechnológiai Zrt .

"Több mint tíz éve dolgozunk velük, elégedett ügyfeleik vagyunk! Mind az állandó üzemorvosi, mind az eseti (pld. sportnap, szemészeti szűrés) szolgáltatást kedves, emberséges, szakmailag felkészült csapattal látják el!

Szeretjük és abszolút ajánljuk Őket!"

Ruskóné Patyi Erika Mária
gazdasági vezető
Agrikon Kam Kft.

"A többéves, minden tekintetben remek és gördülékeny együttműködésünkre való tekintettel a Mediteam Zrt. szolgáltatásait bátran ajánlom mindenkinek. Kollégáik megbízhatóan, precízen végzik munkájukat és segítőkészek az esetlegesen felmerülő váratlan helyzetek megoldásában is. Mindez igaz a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásukra és az általunk rendszeresen igénybe vett mobil szűrővizsgálatokra is. "

Keresztesi Máté
HR Vezető
NP Hungária Kft.

"A Mediteam munkatársai legmagasabb szakmai szintet képviselik!
Maximálisan átlátják cégünk mindennapi elvárásait úgy, mint szakmai orvosi alkalmassági vizsgálatok, és könnyedén elégítik ki az olyan egyedi szükségleteink is, mint például mobil szűrővizsgálatok lokális kitelepüléssel!
Folyamatosan magas szintű szolgáltatást nyújtanak vállalatunk számára, az igényeinkre gyorsan reagálnak, legyen szó akár kisebb, vagy nagyobb volumenű megrendelésről."

Mézes Ádám
HR Generalista
O-I Hungary Kft.
Elérhetőségek

Cím: 6722 Szeged, Petőfi sgt. 39.
Email: medicenter@mediteam.hu
Telefon: +36 (62) 55-88-88
Mobil: +36 (30) 44 51 368